A kapcsolatfelvétel 1988. októberében kezdődött, és 1991-ben került aláírásra a testvérvárosi szerződés. 1995-ben, Soroksár önállóvá válása után Alfred Bachofer, Nürtingen főpolgármestere a nürtingeniek akaratát tolmácsolta és megerősítette kerületünket abban, hogy a továbbiakban Soroksárral folytatják a megkezdett kapcsolatokat.
A közeledést a két település között már a 60-as évektől nagy mértékben szorgalmazták és segítették Felsner János és Misch József urak. Katharina Gresmeier pedagógusként az iskolák közötti kapcsolatok felvételében működött hatékonyan közre.
Azóta a soroksári iskolák felvették a kapcsolatot a testvérvárosi iskolákkal, ezek az együttműködések nagyon hatékonyak. Kölcsönösen fogadunk egymás városaiból gyerekeket. Ez amellett, hogy a soroksári tanulók számára jó nyelvgyakorlási lehetőség, de remélhetőleg a szövődő ismeretségek új tartalommal töltik meg a testvérvárosi kapcsolatot.
Önkormányzatunk minden évben anyagilag is támogatja az iskolák ilyen irányú törekvéseit. Adolf Tröster úr, majd később Werner Schraitle a Nürtingeni Hivatal vezetőjeként biztosította minden alkalommal a megfelelő fogadtatást. Ő és Felsner János, Misch József valamint Katharina Griesmeier 1999-ben Soroksárért Érdemérem kitüntetésben részesültek.
Az elmúlt évek során a hivatali és az iskolák kapcsolattartásai mellett szervezetek között is kialakultak együttműködések. A legaktívabbak a Soroksári Fehér Asztal Társaság és a Partnerschaftsverein in Nürtingen (Sonngard Leopold vezetésével) valamint a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplom énekkara és a St. Johannes Templom énekkara között alakultak ki.
2000-ben, a Millenium megünneplésére meghívást kapott kerületünk. Az utazást egy nagyobb kulturális reprezentáció keretében ejtettük meg. Ennek keretében egy nagyszabású kiállítást vittünk magunkkal, melyen Bakallár József, Bartl József, Budahelyi Tibor, Hartung Sándor, Molnár László művész urak alkotásai szerepeltek a nagysikerű tárlaton.
A Soroksarer Musikanten Zenekar színvonalas koncertet adott több száz érdeklődő előtt a milleniumi ünnepségen, és az ott tartózkodásunk alatt további két alkalommal léptek fel. Ezt követően a Nürtingeni Kunsthochschule művészei mutatkoztak be a Galéria’13-ban.
2003-ban május első hetében a Soroksári Német Kisebbségi Önkormányzat és a Soroksári Független Svábok Egyesülete szervezésében soroksári hagyományőrző klubok és egyesületek utaznak Nürtingenbe, az egykori kitelepítés útvonalán. Az utazást az Önkormányzat anyagilag is támogatta.
A kitelepítésről Nürtingenben is megemlékeztek, erre az ünnepségre hivatalos delegáció utazott a testvérvárosba.
Alfred Bachofer főpolgármester, aki három cikluson keresztül, azaz 24 évig volt főpolgármestere Nürtingennek, a 2003-ban kiírt helyhatósági választásokon már nem indult, mivel nyugdíjba vonult. A választásokon Otmar Heirich úr nyert. Mellette Daniel Riehle vette át a Nürtingeni városházán a testvérvárosi ügyek intézését.
Alfred Bachofer úr Soroksárra utazott, hogy hivatalosan köszönhessen el azoktól, akikkel a hosszú évek alatt működő testvérvárosi kapcsolat alatt találkozott. Az ünnepségen civil szervezetek, énekkarok, intézményvezetők mellett részt vett Gyulai Gusztáv (a XX. kerület egykori tanácselnöke) Perlaki Jenő (a XX. kerület egykori polgármestere), hiszen a testvérvárosi kapcsolat elindításában ők is aktívan közreműködtek.
2004-ben egy 27 fős ifjúsági zenekart, a HÖ-GY BigBand-et is hozták magukkal, akik a vasárnapi programok keretében léptek fel nagy sikerrel az ünnepi sátorban. Nagy örömünkre nemcsak Otmar Heirich főpolgármester úr, hanem Alfred Bachofer úr is Soroksárra utazott.
Az ezt követő években több alkalommal léptek fel a Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyüttes tagjai a testvérvárosban, és Szegedi Dóra művésznő is megörvendeztette őket kimagasló színvonalú produkcióival. Szintén bemutatkoztak a nürtingeni közönség előtt az Octovoice Együttes tagjai, akiknek vezetője és alapítója Geiger P. György zenész-tanár.
Nürtingenben “Európai Ifjúsági Napok – Kultúra és Sport Nürtingenben” címmel 2008. július 24-28. között rendezvényt szerveztek, melyre minden testvérvárosunkból, így Soroksárról is 16 fiatalt fogadtak 14-15 éves korig. A jelzett időszakban változatos programokon vehettek részt a gyerekek, akik sport, szórakozás, tudás, kultúra területein mérhették össze képességeiket, és eközben újabb barátságokra tehettek szert.
2009. májusában hivatalos delegáció vett részt a Nürtingeni Maitage elnevezésű rendezvényen, valamint nyáron 5 soroksári fiatal vett részt Stuttgartban (Nürtingeni meghívásra) az Unesco Világifjúsági Találkozón. Még ebben az évben rendeztek fotókiállítást Geiger György Kossuth-díjas trombitaművésznek, aki zenei produkcióval is több ízben fellépett a testvérvárosban.
A Soroksári Napok rendezvényeire rendszeresen megküldjük számukra a meghívást az akturális év tavaszán, melyet legtöbbször el is fogadnak egyéb hivatalos programjaik függvényében.