Tisztelt Választópolgárok!
Magyarország Köztársasági Elnöke 2022. április 3. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők általános választását, valamint ugyanezen napra országos népszavazást.
A Magyar Posta 2022. január 26. napja és február 11. napja között fogja eljuttatni a választópolgárok postaládáiba a Nemzeti Választási Iroda által küldött értesítőket, mely tartalmazza majd – többek között – a választás időpontját és azon szavazókör címét, ahol a választópolgár leadhatja szavazatát.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy az „Értesítő” tartalmazza azt is, hogy az országgyűlési képviselők választásán a címzett az egyéni választókerületi képviselő személye mellett – a központi névjegyzékben nyilvántartott adatai alapján – pártlistára vagy nemzetiségi listára, ez utóbbi esetében pedig azt is, hogy mely nemzetiség listájára szavazhat.
Az a választópolgár, aki nemzetiségi választópolgárként való nyilvántartását (nemzetiségi névjegyzékbe való felvételét) a korábbiakban még soha nem kérelmezte, vagy nemzetiségi névjegyzékből való törlését, illetőleg annak az országgyűlési választásra való kiterjesztése törlését kérte már, az egyéni képviselőjelölt mellett pártlistára szavazhat.
Az a választópolgár, aki korábban kérelmezte, hogy valamely nemzetiség választópolgáraként kerüljön nyilvántartásra (azaz kérte már nemzetiségi névjegyzékbe vételét), de nem kérte, hogy a nemzetiségi választópolgárként való nyilvántartása az országgyűlési választásokra is kiterjedjen, az országgyűlési képviselő-választáson – az egyéni képviselőjelölt mellett – szintén pártlistára szavazhat.
Az a választópolgár, aki nemzetiségi választópolgárként való nyilvántartását (nemzetiségi névjegyzékbe való felvételét) oly módon kérelmezte, hogy annak hatálya az országgyűlési választásokra is kiterjedjen, és ezen kérelmét azóta nem módosította vagy nem vonta vissza, az országgyűlési képviselők választásán – az egyéni képviselőjelölt mellett – nemzetiségi listára szavazhat.
FONTOS kiemelni, hogy aki kérelmére korábban a nemzetiségi névjegyzékre felvételre került, mindaddig nemzetiségi választópolgárként szerepel a központi névjegyzékben, míg annak módosítását vagy törlését nem kéri. Ha a választópolgár annak idején úgy kérte nemzetiségi választópolgárként való nyilvántartását, hogy annak hatálya az országgyűlési választásokra is kiterjedjen, és ezen kérelmét azóta nem módosította vagy nem vonta vissza, és ezt – az alábbiakban ismertetett – határidőben sem teszi meg, a 2022. évi országgyűlési képviselő-választáson nem pártlistára, hanem nemzetiségi listára szavazhat.
HA NEMZETISÉGI LISTÁRA SZERETNE SZAVAZNI
Aki korábban bármikor kérte nemzetiségi névjegyzékre való felvételét úgy, hogy annak hatálya az országgyűlési képviselő-választásra is kiterjedjen, nincs tennivalója.
Aki még nem kérte, vagy kérte már nemzetiségi névjegyzékbe való felvételét, de annak hatálya nem terjed ki az országgyűlési képviselő-választásra, ÉS pártlista helyett nemzetiségi listára szeretne szavazni, legkésőbb 2022. március 18. napján 16.00 óráig kérheti, hogy nemzetiségi névjegyzékbe vétele az országgyűlési képviselő-választásra is terjedjen ki.
HA PÁRTLISTÁRA SZERETNE SZAVAZNI
Aki korábban úgy kérte nemzetiségi névjegyzékbe vételét, hogy annak hatálya az országgyűlési képviselő – választására is kiterjedjen, DE a 2022. április 3-ai választáson nemzetiségi lista helyett pártlistára kíván szavazni, a nemzetiségi névjegyzékben való nyilvántartásának, vagy az országgyűlési választásra történő kiterjesztésének törlését úgy kérheti, hogy az
- levélben, vagy elektronikus azonosítás nélküli elektronikus benyújtás esetén legkésőbb március 30-án 16.00 óráig,
- személyesen, vagy elektronikus azonosítást követő elektronikus benyújtás esetén legkésőbb április 1. napján 16.00 óráig
beérkezzen.
A kérelmeket levélben vagy személyesen a lakóhely szerinti Helyi Választási Irodához kell a megadott határidőig benyújtani, elektronikus benyújtás esetén a www.valasztas.hu felületen kell elküldeni (https://kerelem.valasztas.hu/vareg/MagyarCimKerelemInditasa.xhtml)
Amennyiben valaki nem biztos abban, hogy korábban nyújtott-e már be nemzetiségi névjegyzékbe való felvétel iránti kérelmet, vagy abban, hogy nemzetiségi névjegyzékbe vételének hatálya kiterjed-e az országgyűlési képviselő választásra, a Helyi Választási Irodától kérhet – saját adataira vonatkozó – tájékoztatást.
Kérem a Tisztelt Választópolgárokat, hogy figyelmesen olvassák el a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött, az egyes választásokról szóló „Értesítő”-t!
dr. Szabó Tibor
jegyző
HVI vezető