SOROKSÁR FÖLDRAJZI FEKVÉSE
Soroksár, Budapest XXIII. kerülete, a Duna bal partján a pesti oldal legdélibb közigazgatási egysége. Északon a XX. kerülettel, Pesterzsébettel, keleten a XVIII. kerülettel, Pestszentlőrinccel és Pestszentimrével. Délkeleten Gyál községgel, délen Alsónémedivel és Dunaharasztival határos. Nyugaton a Csepel-szigettől a Ráckevei-Dunaág választja el. Sík terület, a Balti-tenger feletti magassága 99-110 m között van. A talaj folyóvízi homokból és az ártérről kifújt finom hullóporból keletkezett lösziszap. Éghajlata mérsékelten meleg-száraz, évi átlagos hőmérséklete10,2oC. Az uralkodó széljárás északnyugati.
Az 1938. évi nagy árvíz, víz borította területei nagyjából a Duna 10 000 év előtti medrével és folyásával azonosíthatók. Ebben az időben melegebb lett az éghajlat, több csapadék hullott, megszűnt a löszképződés, a fagy okozta aprózódás, a felszín alakításában a Duna és az északnyugati szél a legfontosabb tényező. A legkülönbözőbb sorrendben elhelyezkedő homokformák között levő buckákkal tagolt laposok a szabályozásig a dunai árvizek levezetői maradtak. A rossz lefolyású nedves rétegek ásásával szüntették meg, ilyen pl. a Nagymocsár-árok, Nagy Lecsapoló-árok (Gyáli-patak) Vecsés, Gyál és Soroksár között.
A csatornázás és szabályozás a pesti síkság természetes növény –és állatvilágát alapvetően nem változtatta meg. A soroksári Péterimajorban található botanikus kert különleges növénygyűjteményével, valamint a soroksári-ráckevei Duna-ágon található úszólápok különleges jelentőségűek.
Történelem
A Duna mindkét oldalán már évezredekkel ezelőtt kialakult az emberi településre alkalmas környezet (kellemes éghajlat, megfelelő mennyiségű csapadék, a víz közelsége, művelésre alkalmas termőföld) így a pesti síkságon is a korai régészeti kultúráktól napjainkig kontinuitást találunk.
A Duna bal partján először a neolitinum embere telepedett meg.
Soroksáron az első megtelepült lakosság a magyarországi kora bronzkori kultúrák egyik legsajátságosabb csoportja, a harang alakú edények kultúrájának népessége volt. A kultúra névadó kerámiája finom technikájú, vöröses agyagból készült. A kora bronzkori kultúránál jóval gazdagabb emlékanyagot. Urnatemetők egész sorát hagyta hátra a középső bronzkori kultúránál jóval gazdagabb emlékagyagot, urnatemetők egész sorát hagyta hátra a középső bronzkori „vatyai” kultúra. A soroksári határban 1881-ben a zimonyi vasútvonal építésekor találtak urnatemetőt. A leletek között fedett urnát, tojás alakú, tölcséres szájú, kétfülű urnát bögréket találunk.1882-ben újabb sírokat tártak fel, majd a 30-as években még néhány sír leleteit gyűjtötték egybe.
Az i. e. I. évszázadból egy késő vaskori telep szórványleleteit gyűjtötték össze a Gyáli-patak partján, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tangazdasága területén, ahol a megtalált tál töredéke adott lehetőségű, határmenti erőd maradványaira bukkantak. A rómaiak idején, a mai Soroksár területén, a Dunaharaszti és Soroksár közötti mezsgyehatáron egy stratégiai jelentőségű, határmenti erőd maradványaira bukkantak. A Duna jobb partján Téténynél, a Csepel-sziget túlsó felén álló Campora erődítéssel együtt védte a Pannónia felé vezető dunai átkelőhelyet. A római birodalom megszűnte után a népvándorlás évszázadai következtek. Jelentősebb leletanyag az avarok korából maradt.
A honfoglaló magyarok valamelyik törzse nagy valószínűséggel a Csepel-szigeten alakította ki központi szálláshelyét. A feltárt sírok gazdag leletanyagai jelzik az itt eltemetettek vezető-és középréteghez való tartozását. Egy, a Soroksár déli határához közel eső település, Taksony elnevezése is bizonyítani látszik azt a tényt, hogy a honfoglalás idején Soroksáron is szállást vettek a bevándorló magyarok. Az Ócsai úton egyszerű mellékletű, magányos férfi sírjából lócsontok, lószerszámok kerültek elő. A mai Grassalkovich út mentén feltárt sírok leletei közül említésre méltó a 3 fenyőmintás íjmerevítő csontlemez, 5 nyílhegy, tegezvasalások, 3 szálból font nyakperec. A Gyáli-patak déli oldalán levő magas dombok szélfúvásos oldalán Árpád-kori edénytöredék egyértelműen bizonyítja a honfoglalás idejéből való származást, mivel ez a korszak jellegzetes edénye volt. A régészeti feltárások során építmény alapfalait, valamint felmenő falakat alkotó kváderköveket találtak. A kör alakú alapfalak templom alaprajzát mutatják.
A Haraszti út és a Duna közötti területen, Szentdienes középkori falu nyomait tárták fel. A leletmentés során 8 csontvázat, valamint Árpád-kori és késő középkori falu nyomait, cserepeket, paticsot, állatcsontokat gyűjtöttek össze. A Szentdienes elnevezés minden középkori térképen szerepel.
Okleveles emlékeink 1067-ben említik először a falut, mégpedig az Aba nemzetségbéli Péter comesnek, a százdi monostornak adott egyik adománylevelében „Swrwk” néven.
A mai településsel való azonosságot alátámasztja az a körülmény, hogy ugyanott olvasható, mint a szomszédos helységekről, Gubacsrdól, Nyiregről, Szalda nevű birtokrészekről, melyek ma is szomszédéi Soroksárnak. Anoymus, Magyarország név szerint nem ismert történetírója, a legnagyobb valószínűség szerint a csepeli kis Duna-ágat nevezi „Surcusar”-nak. Nem világos, hogy valójában mit értett „Surcusar” alatt. A fogalom megfejtésén történészek, nyelvészek dolgoztak, de eltérő eredményre jutottak. Pais Dezső úgy véli, a „Surcusar” szó első része azt jelenti, hogy „sark” vagy „sarok”, azaz kanyarulat. Az utolsó szótag, tehát a „sar” jelenthet folyó mocsarát vagy mocsaras folyót. A XIII. századi tatárjárás idején a település elpusztult, mivel ezen a környéken heves harcok tomboltak. A kalocsai érsek felszabadító csapatait is a gubacsi mocsaraknál csalták tőrbe a tatárok, és semmisítették meg.
1390-ben találkozunk ismét a falu nevével, amikor a helység nevét viselő Soroksári család kezén van. Családi örökség, majd pedig egyezség folytán, 1429 körül az Adonyiak birtokába került.
1431-ben Soroksár már pusztaként szerepel, így szerzi meg ekkor, a Harasztiban lakó Uras Gergely. A század közepén Gubacs tartozékaként hallunk róla, így szerezték meg egyik részét a Rozgonyiak, 1748-ban ugyanis a másik részét (Soroksárpusztát) a pesti domonkosok kapták meg Bessenyei Mihály végrendeletéből és Kenderesi Balázs adományából.
1478-ban Haraszti Ferenc, a legendás hírű szörényi bán kapta csere útján az Adonyiak részét, A Haraszti család már a szomszédos helységek – Haraszti, Szentdienes és Kerekegyháza – felett is rendelkezett. (A fent említett Kerekegyháza helység nem azonos a Kecskemét melletti Kerekegyházzal.) a Soroksáry család leszármazottai a mai Solt járásban megalapították Jakabháza helységet, amely időlegesen Soroksár nevét is viselte, ami az idők folyamán összecserélésekhez vezetett.
A Duna jobb parti településein a XIV. század végén, a XV. Század elején szintén kimutatható a pusztásodás ténye. A falvak jobbágyai szőlőket telepítettek szántóföldjeik helyére, ezeket pedig eladták a városi polgároknak. (A szőlő ugyanis nem tartozott a jobbágy telki állományhoz, így művelőjének nagyobb szabadságot adott. A parasztok ezután elhagyták a földet, s beköltözve – így igyekeztek megszabadulni a földesúri hatalomtól. A Duna bal partján, Soroksáron is – szolok nélkül – hasonló folyamat zajlott le, csak itt Pest kereskedelmi, piaci lehetőségei, közelsége játszotta a döntő szerepet.
A falvak egy részének pusztulása nyomán a lakosság kisebb része a városokba költözött, a nagyobb rész pedig vagy ott maradt, vagy a két mérföldes körzeten kívüli falvak népességét növelte. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a jobbágyok anyagi helyzete javult volna, mert a puszták földjei nem a szántóföldi területet növelték, hanem azt a földesurak, üzletelő városi polgárok s néhány nagygazda hasznosította döntő részben, állattenyésztés céljára.
Mint ismerjük, kerületünk területe, illetve a gubacsi csata eseményei szorosan kapcsolódnak a parasztháború eseményeihez.
Bakócz Tamás esztergomi érsek pápai bullával keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen, melynek vezéréül Dózsa György végvári vitézt jelölte ki. Dózsa György serege Pest déli külvárosába, illetve a Pest és Gubacs közötti mezon szállt meg. Pest és Buda szegény polgárai közül sokan csatlakoztak Dózsához. Amikor a főurak megijedtek a parasztok tömegétől és fel akarták oszlatni a sereget, Dózsa május 15-én az urak ellen fordult. A parasztsereg zöme elvonult Pest alól, de Dózsa a gubacsi mezon hagyott egy tekintélyes csapatot az előző megfigyelésére. A gubacsi és környékbéli parasztok fő sérelmeik miatt is (súlyos adó, igazságtalan vámok, hajóvámok) feltehetően csatlakoztak a sereghez, amelyet a királyi csapatok – Bornemissza János budai várnagy vezetésével – szétvertek. A csata elvesztése és az azt követő kegyetlen megtorlás a környező települések fejlődését is megtörte.
A költözködési jog, 1514-ben törvényben kimondott eltörlése, nem tette lehetővé, hogy az elmenekültek, meghaltak helyett újabb beköltözők jöjjenek. Rövidesen újabb pusztulás következett. A mohácsi csata után 1526-ban a török sereg feljött Budára, és itt mindent elpusztított. Míg a városok újra tudták építeni a házakat, a környező falvaknak ez már csak kis részben sikerült. Pesttől délre csak romos templomokról emlékeznek meg a források és csak Soroksárnak – amely 1506-ban már ismét népes falu volt – sikerült a török hódoltság után benépesülnie. A török uralom 145 éve alatt e területen nem volt lakott település.
Soroksár betelepítése. A minden fejlődést egy ideig megállító török megszállás és háborúk végzetesen hatottak Soroksár életére. A súlyos adóterhek, a mind sűrűbben portyázó csapatok a népességet arra kényszerítették, hogy békésebb vidékre meneküljön, minden vagyonát otthagyva prédául . A törökök saját törvényeik szerint osztották szét a birtokot. Hosszú ideig nem hallunk ezután Soroksárról. 1635körül, puszta jellege mellett a Röthy család birtokában találjuk Gubacs-, Szentlőrincpusztákkal együtt. Családi kapcsolat révén 1667-ben Vattay Pál birtokába jutott Soroksár, Gubacs,-Szentlőrinc,-Péteri,-és Csömörpusztákkal együtt, mint összefüggő birtoktest. A Vattay család erre a birtokára a kor szokása szerint királyi adománylevelet is kapott, vagyis birtoklás jogosságának elismerését. A Vattay család akkori fejének, Vattay Jánosnak Lipót királyhoz intézett folyamodása – melyet a birtokban való megerősítés céljából intézett a felséghez – Soroksár-pusztát a hozzátartozó részekkel kifejezetten atyja szerzeményének tünteti fel. A folyamodványban leírja, hogy eddigi nagy bitokaira vonatkozó birtokjogi oklevelei, Fülek várának 1662. évi váratlan török ostroma alatt pusztultak el. Egyidejűleg a Röthy család tagjai, Zsuzsanna és Kis Ferenc is igényjogosultságot jelentett be, Soroksárra nézve.
A birtokviszonyok tisztázásra hozták létre a „Neoacquistica Comissio”-t (Újszerzeményi Bizottság), melynek vezetését 1727-ben, az akkori királyi kamarai tanácsos, I. Grassalkovich Antal vette át. 1723-ban I Grassalkovich Antal királyi jogügyi igazgató, a gödöllői uradalom birtokosa, a Vattay családtól Pereg, Imrefa, Szentkirály, Aporka és Bialpusztákat kapta. (Az egészet 10000 forintra értékelve, melyhez még 1600 forintért a gubacsi szigetet is megvette.)
A Grassalkovich család horvát származású, a törökök által el nem foglalt Felvidéken élt, szerény viszonyok között. I. Grassalkovich Antal édesapja elszegényedett kisnemes, aki nehezen tudta fedezni fia taníttatását. 1693. március 6-án a mai Szlovákiához tartozó, Nyitra megyei Ürményben született. A pozsonyi ferencesek viselték gondját a tehetséges és szorgalmas ifjúnak, aki két agyagedénnyel jelent meg naponta a kolostor bejárata elött, hogy meleg ennivalóhoz jusson. Iskolatársai néhanapján „koldusdiák”-nak nevezték. Tanulmányai befejeztével Grassalkovich ügyvédként Pesten telepedett le. Kitűnő jogi ismereteivel hívta fel magára a figyelmet, és 1717-ben udvari kamarai ügyvéd lett. Politikai karrierje 26 éves korában indult el, amikor IV. Károly udvari kamarai tanácsossá nevezte ki. E tisztségében szerzett érdemeiért bárói címet kapott, és kinevezték a pozsonyi magyar udvari kamara elnökévé. Mária Terézia bizalmasa lett, és 1743-ban a grófi rendbe emelték. Kinevezték az Újszerzemény Bizottság elnökének. Feladata volt, hogy a török uralom után ellenőrizze a birtokviszonyok és birtokjogok helyességét. Egymás után tett szert birtokokra a toroktól felszabadított területeken. Birtokai a Duna bal partján – Pest városa körül kb. 40 km-es sugarú körben – 135000 katasztrális holdon térültek el. Nem egészen negyedszázaddal később 22 helységet, 21 pusztát mondhatott magáénak. Grassalkovich volt Baja, Bácsbokod, Gara és Vaskút földesura is. A hatalmas birtok megszerzésében nemcsak tehetsége és rátermettsége, hanem feleségeinek hozománya (kétszer özvegyült meg), valamint az a merészsége játszott óriási szerepet, hogy hitelből fektetett be. Grassalkovich kiváló gazdasági szakértő lévén, birtokai korszerűsítéséhez fogott. A legnagyobb problémát az emberek hiánya okozta.
A felszabadító háborúk után az ország szomorú helyzetben volt, mindenfelé elpusztult falvak, nagy pusztaság lehangoló látványa fogadta a látogatót. Belső telepesek hiányában idegen földről, főleg németek behozásával igyekeztek az emberhiányt pótolni. Elsősorban mezőgazdasági munkáskezekre volt szükség. A németországi nagy népfelesleg, a vállalkozó készség, a würtenbergi-rajnai-saarvidéki területekről nagyobb kivándorlásra kész tömegeket mozdított meg. A bevándorlók nem egy faluból származtak, hanem Németország déli részének minden vidékéről. Grassalkovich ügynökei toboroztak a Rajna vidékén, Trier püspökségben és Elzászban. Az ügynökök között találjuk a soroksári Johann Jakob Forster gazdát is. S betelepítés az 1720-asévekben kezdődött el, s csak nagyon lassan emelkedett a telepesek száma. Az 1728-as országos összeírás során Soroksáron nem történt népszámlálás, ugyanis nem érték el a felméréshez szükséges alsó határt, amely 20 családnál volt meghatározva. Növekedést először 1737-tol 1742-ig lehet elkönyvelni.
Grassalkovich telepítési szerződést kötött a már Soroksáron lakó Forster János Jakab gazdával, akinek teljhatalmat adott a betelepítésre vonatkozóan. Grassalkovich Soroksárt piaccá akarta tenni, s igyekezett különféle kedvezményeket adni. 1741-ben Soroksár területéhez kapcsolta Kerekegyháza és Szentdienes-pusztákat és a betelepülő németeknek hat évre megyei, egy esztendőre földesúri adómentességet ígért, s ennek utána további előnyös feltételeket: évi tizenkét nap robotkötelezettséget, jobbágyoknak évi 10, zselléreknek 2,30 forint évi cenzus fizetését.
Ezek után Soroksár lakosságának száma rohamosan növekedett, mint azt az 1744. évi összeírás is bizonyítja. A lakosság számának jelentős növekedésével együtt járt, hogy a születések száma is többszörösére emelkedett.
A költözködés díját a földesúr viselte, s az érkezőknek 3 évi adómentességet biztosított. A lakosság alázatos kérelmére 1743-van a katolikus vallású főúr lelkészséget alapított, a lelkészi teendőket az o javadalmát élvező Besnyői ferences atyák látták el. Az első egyházi látogatás alkalmával – 1744. június 7-én –827 főt, valamint 176 házat számláltak meg. A szorgalmas, kereskedelmi érzékkel megáldott nép a Pest felé vezető út mentén építette fel házait. A különböző helyről való származás hosszú időre elkülönítette a lakosságot egymástól. A frank eredetűek inkább mezőgazdasággal, a svábok ipari munkával foglalkoztak. Hosszú időn át nem is házasodtak össze, külön utcákban is laktak. Grassalkovich kijárta Mária Teréziánál, hogy a helység vásártartási jogot kapjon. Így 1759. szeptember 1-jén Soroksár megkapta a vásártartási jogot, valamint az ezzel járó mezővárosi címet.
A templom 1758 és 1761 között épült. Első iskoláját 1763-ban szintén a földesúr alapította. 1768-ban Mária Terézia úrbéri pátensében egységesen, pontosan és országosan rendezte a földesurak és alattvalóik jogait és kötelességeit. Közvetlenül a néphez fordult „Kilencpontos megkérdezésével Soroksáron 1768. február 23-án jegyzőkönyveztek a lakosok anyanyelvén a kilencpontos megkérdezést. 1769. szeptember 19-én a falubírót és az esküdteket ülésre hívták össze. Itt vált okmányszerűen ismertté, hogy végbement a Soroksárt határoló Kerekegyháza és Szentdienes puszta Soroksár mezőváros határába való bekebelezése. Az úrbéri szerződést 1770. április 5-én tették közzé, melynek robotot illető részét, évi 52 nap igás robotot, a parasztok nem fogadták kitörő örömmel.
Soroksár lakosságának folytonos növekedése jelentős korlátokat állított a később letelepülök kibontakozási lehetőségei elé, a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt. A szabad jobbágysorba való felemelkedésre csekély kilátás mutatkozott, s így az elvándorlásra kész soroksáriak új otthont kerestek a Grassakovich-uradalom más településein, Vecsésen, Hartyánon, Katymáron és Regoczén. Az 1828-as országos összeíráskor 3518 lakást regisztráltak. 1831-ben hatalmas kolerajárvány lépett fel. Az 1848-49-es szabadságharc alatt a német ajkú, de magyar érzelmű soroksári lakosság szép tanújelét adta magyar hazája iránti hűségének. A Hatvan-Pécel környéki csatában 130-an vettek részt. 1848. május 1-jén hatalmas tűzvész pusztított, amelyben 178 ház, a templom, a plébánia és az iskolaépület vált a tűz martalékává. 1853-ban – újabb tűzvész alkalmával – érte hatalmas kár Soroksárt.
A Grassalkovich család kihalta után báró Sina Ignác, a híres bécsi pénzember vette meg a gödöllői uradalommal együtt Soroksárt is. Sina Simon, mint örökös, a belga Banque de Credit Fonciere et Industrielle-nek adta le, melyből nagyobb birtoktestet parcellázott.
A jobbágyfelszabadítás a soroksáriak számára is meghozta a szabad földtulajdont és a földesúri joghatóság eltörlését, megnyitotta a gazdasági, társadalmi felemelkedés útját. Ez az út azonban nem volt könnyű, hosszú harcot kellett még folytatniuk a Sina bárókkal azért, hogy az addig ténylegesen birtokolt földjeiken szabadon gazdálkodjanak. A soroksáriak 1851 és 1865 között a földesúrral, Sina bárókkal hosszú perbe bonyolódtak. A hiányosan megmaradt periratok szerint az első problémás kérdés a borkimérés körül alakult ki, tudniillik az 1848. évi jobbágyfelszabadítás, majd annak újra szabályozása is fenntartotta a földesúr italmérési-kocsmálási jogát. A mezővárosiak folyamodványukban az eddigi négy kimérés mellett, még négy kocsma létesítésének engedélyét kérik. A földesúr azonban nem fogadta el ezt és időnyerés céljából a kérdést a később felállítandó úrbéri bíróságok elé kívánta utalni Mindebből világosan látható, hogy a földesúr a paraszti borárusítás versenyét kívánta korlátozni, illetve a földesúri borkimérés szabadságát kiterjeszteni.
Ez a per évekig elhúzódott, míg 1860 decemberében az ócsai szolgabíróság olyan határozatot hozott, hogy a mezőváros újabb négy borkimérést nyithat. Az uraság és a mezőváros között komoly küzdelem volt a kender-és káposztaföldek szabad tulajdonba vételéért is.
1853 áprilisában Sina báró követeli a káposztás és kenderföldek után, az 1848-ig teljesített pénzjáradék további fizetését a kamatokkal együtt. A földesúr azzal érvel, hogy ezek a földek külön szerződéssel lettek bérbeadóvá, tehát nem úrbéri természetűek, az urbárium valójában nem tért ki ezekre a kérdésekre. A főtörvényszék ítélete kizárta ugyan a kérdéses földek úrbéri természetét, de nem ismerte el a földek majorsági jellegét sem, s a parasztok részére megváltást írt elő. 1857-tol újabb bonyodalmak jelentkeztek a legelő- elkülönítés és a tagosítás kérdésében. A soroksáriak a ténylegesen birtokolt belső és külső földeket és a legelőt a maguk számára akarták fenntartani azon a címen, hogy azt uraságnak nincs leheltetési joga. Az 1858-as ítéletben az úrbéri törvényszék nem látta indokoltnak a helység érveit, és helyt adott a rendezés megindításának. A másodbírósági ítélet is az uraság javára döntött, a sokéves vita és per során a mezővárosiak nem tudták megakadályoznia földesurat a birtokrendezési munkálatok megindításában. Soroksár mezőváros úrbéresei végül is megtartották földjeiket, de nem ingyen, jelentős megváltási összeget kellett fizetniük az uradalomnak.
Soroksár mezővárosból nagyközség 1871-ben Soroksár anyaközségből kiválik Kispest, 1877-ben Szentlőrinc. 1872-ben Soroksár nagyközségi rangra emelkedik. Ugyanebben az esztendőben megalakul a Soroksár-Haraszti-Taksony Takarékpénztár Rt. A lakosság 17,9%-a beszél ez idő tájt magyarul. 1882-ben teherpályaudvart létesítettek Soroksáron, mivel megnyílt a Budapest-Kelebia vasútvonal.
1887-ben megindult a gőzmozdony vontatta első helyiérdekű vasút Budapest-Soroksár-Dunaharaszti között. A millennium évében elkészült az új városháza s öt évvel később kigyulladt a villanyfény, mely a XX. század gazdasági és társadalmi fejlődéséhez óriási mértékben hozzájárult. Budapest főváros életében, fejlődésében meghatározó időpont a honalapítás 1000 éves évfordulója. Ahogy a város arculata, fejlődésének irányvonala döntő változásokon ment keresztül, úgy logikusan következik az a hatás, amit a Budapest környéki települések irányába kifejtett. Ez Soroksár történetében is nyomon követhető. A főváros, a környék ipara gyors fejlődésének hatására újabb és újabb területek kerülnek parcellázásra. Soroksáron megkezdődik a Millenniumtelep kialakulása. A község utcái rendezettek, tiszták voltak. 1890-ben valamennyi soroksári utca magyar elnevezést kapott. 1909-ben új, kétemeletes iskola épült a Grassalkovich úton. Még ugyanebben az évben megjelent a „Soroksári Hírlap” c. hetilap első száma.
1911-ben megalakult a „Soroksári Atletika Club” futballegyesület.
Az első világháborúban 267 soroksári esett el a harcmezokön. Emlékükre 1927. október 30-án emlékművet állítottak a régi piactéren (ma Hősök tere). Az emlékmű talapzatán a következő felirat áll az elesettek névsorával: „Soroksár község polgárai 200 éves itt élésük, s a magyar nemzettel való tökéletes egybeforrásuk örök jeleként hős fiaiknak, akik a dicsőség mezején a magyar hazáért áldozták életüket” Az első világháború befejezésének évében megalakult a Soroksári Gazdakör. A két világháború közti időben a világot sújtó gazdasági válság Soroksáron is érződött. A második világháború összes megpróbáltatása és szenvedése mély nyomot hagyott a község életében. Stratégiai okokból 1944 novemberében kiürítették a községet.
Kitelepítések. A front átvonulása után megdöbbentő kép fogadta a visszaszállingózó embereket. Keserű időszak következett. 1945-ben megkezdődött a munkaképes nők és férfiak deportálása a Szovjetunióba. Az elhurcoltak többsége éveket töltött el embertelen körülmények között, az úgynevezett munkatáborokban. 1945 májusában Soroksár német származású lakosai ellen indult hadjárat. A dráma következő felvonása 1946. május 2-án kezdődött. 12 nap alatt több, mint 5000 soroksári svábot vagoníroztak be a soroksári pályaudvaron, s 5 szerelvénnyel indították útnak Németország felé kollektív bűnösséget vádolva.
A kitelepítési listára kerültek házaikat, földjeiket, jószágaikat, vagyonukat hátrahagyva, a legszükségesebb személyes dolgaikkal – 50 kg/fő – érkeztek német földre. A megpróbáltatások sorozata – szinte az emberi tűrőképesség határát elérve – várt a soroksáriakra is, befogadóikkal együtt. 230 németországi település fogadta be a kitelepítetteket. Az óhazával hosszú ideig megszűnt mindenféle kapcsolat. Az 1960-asévek vége felé látogattak először Soroksárra a falu szülöttei. Ez a kapcsolat később nemcsak az egyes családok között, hanem az élet különböző területein is megjelent.
Kultúrcsoportok – tánckarok, énekkarok – civil szervezetek, egyházak, oktatási intézmények kerestek és találtak testvérintézményeket Németországban. 1996. május 2-án Soroksár Önkormányzata a kitelepítés 50 évvel ezelőtti eseményeire emlékezve, emléktáblát helyezett el a soroksári MÁV állomás épületének falán. Ezen a napon indult el az első szerelvény magyar zászlóval, a mozdony elején a száműzöttekkel.
Soroksár nagyközségből Budapest XX. kerülete 1950. január 1-jén Pesterzsébet megyei jogú város és Soroksár nagyközség, Budapest XX. kerületeként kezdte meg közös életét a fővárosban. A közös kerület Soroksárra eső részén, 1951-ben pedig a Dugattyúgyűrűgyár építése indult meg. 1956. január 12-én súlyos földrengés rázta meg a falut. Lakóházak sérültek meg, s a templom mennyezete is beomlott. Kora tavasszal jeges ár pusztított. Soroksár Dunához közel eső részeit elöntötte a víz.
Az 1956-os forradalom a budapesti diákoknak az egyetekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen, november 11-én. A forradalom soroksári eseményeinek részletes feltárása várat még magára, Eörsi László történész – még publikálatlan – kutatásai szerint az ellenállás a következő soroksári helyszíneken zajlott: a 47. sz. Rendőrőrsnél, a Templom téren, ahova a Pestszentlőrinci Légvédelmi Tüzérezred katonáit vezényelték, és a Soroksári Gazdakörnél a Szitás utcában.
A Juta-domb térségében 1956. november 4-én Maléter Pál utasítására az Esztergomi Tüzérezred katonái lezárták a Soroksári utat, hogy az esetleges katonai mozgások ne zavarják a Tökölön folytatott tárgyalásokat. Maléter Pált és a magyar katonai küldöttséget azonban a szovjetek letartóztatták és a szovjet katonai konvoj az ávósok kíséretében elindult velük Soroksár irányába. Amikor az ávósok észrevették az esztergomi tüzéreket, tüzet nyitottak rájuk. A magyar honvédek viszonozták a tüzet. Dél körül többen elmentek, lövegeik Soroksáron a Templom térre és Kőbányára kerültek. Az itt maradók november 5-ig kitartottak. A történtek miatt Maléter Pált és társait délután helikopterrel vitték Tökölről Mátyásföldre.
November 5-7. között a felkelők még további támadásokat intéztek a Soroksáron átvonuló szovjet csapatok ellen, de ezek már nem hasonlítottak a Juta dombi csatához.
A forradalom után, az egyébként stratégiailag fontos helyen található Juta-dombot eltüntették, nehogy a hősies magyar ellenállásra emlékeztessen. Ma már azonban emlékmű őrzi az 56-os Szabadságharc és forradalom katonáinak hősiességét.
A két kerületrész (Soroksár és Pesterzsébet) társadalmilag, gazdaságilag különböző település volt. A közös vezetés elképzelései, tervei elsősorban Pesterzsébetnek kedveztek, a gazdasági fejlődés, az infrastrukturális ellátottság, a kereskedelem mutatóinak növekedése csekély mértékű, messze elmarad a többi kerülettől. Az oktatás, a kultúra területén a jól működő intézmények is vagy a beolvadás, vagy a megszüntetés áldozatává lettek.
Az önálló XXIII. kerület A két kerületrész „házassága „ több, mint 40 esztendőn át tartott. Lelkes lokálpatrióták csatlakoztak a Polgári Szövetség Soroksárért Egyesülethez, akik felvállalták kemény és hosszan tartó harcot Soroksár önállóságáért. 1992. szeptember 27-én sikeres népszavazást tartottak, ahol a soroksári polgárok szavazataikkal, az újra önálló Soroksár mellett álltak ki.