A fokozódó járványhelyzetre tekintettel és a Polgármesteri Hivatal dolgozói egészségének megóvása érdekében Bese Ferenc polgármester és dr. Szabó Tibor jegyző utasítást adott ki a Polgármesteri hivatal ügyfélfogadásának rendjére vonatkozóan, amely utasítás lényeges elemei a következők:
- Az adott ügy jellegének függvényében lehetőség szerint törekedni kell az elektronikus vagy postai úton történő ügyintézésre; kizárólag azokban az ügyekben lehet személyesen ügyet intézni, amelyekben az másként nem megoldható.
- Az ügyfélfogadás, illetve a személyes ügyintézés kizárólag a Polgármesteri Hivatal épületeiben erre kijelölt helyiségben lehetséges; az ügyfélfogadásra kijelölt helyiségekről a portaszolgálat tájékoztatja az ügyfeleket.
- Az Újtelepi Ügyfélszolgálati Irodában is kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban lehet személyesen ügyet intézni.
- A Hivatalba kizárólag egészségesen lehet belépni és ott munkát végezni, az ügyfelek maszkot kötelesek viselni, továbbá kötelesek a belépést követően kézfertőtlenítőt használni, valamint egymástól legalább 1,5 m távolságot tartani.
- A személyes ügyfélfogadásban érintett hivatali köztisztviselőknek is – ha nincs védőüveg vagy plexi – kötelező az ügyfélfogadás során a maszk használata. A személyes ügyintézést a lehető legrövidebb idő alatt kell lebonyolítani.
Kérjük minden kedves Ügyfelünket fentiek betartására egészségük, egészségünk megóvása érdekében.
Köszönjük!