logo
2024. május 12., vasárnap |
Pongrác napja

Törökbálint

Törökbálint

Nem szokványos, bár nem is egyedi, hogy két országhatáron belüli település kössön testvérvárosi megállapodást. A két magyarországi település vonatkozásában először magán jellegű barátságok szövődtek, melyek egyre inkább szervezeti szintre bővültek, a Soroksári Fehérasztal Társaság és a Törökbálinti Városszépítő Egyesület tagjai között. Ennek köszönhetően Törökbálintról már évek óta többször érkeztek hivatali szintű vendégek is a Soroksári Napokra. A két település német kisebbségi önkormányzatai, hagyományőrző csoportjai is többször találkoztak fellépések keretében. Ennek köszönhetően 2004-ben Törökbálint polgármestere Turai István részéről meghívás érkezett Soroksárra, melynek kapcsán májusban “Soroksári Napok Törökbálinton” címmel nagy sikerű, több napos kulturális reprezentációval érkeztek a kerületi előadók. A település-szerkezet és a hagyományok közötti hasonlóságok figyelembevételével a két település képviselő-testülete úgy döntött, hogy az együttműködés jövőjét testvérvárosi megállapodás megkötésével köti össze. A dokumentumok aláírására a 2008-ban megrendezett Soroksári Napok Díszelőadásán került sor.
Törökbálinton 2009-ben az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán avattak Munkácsy Mihály szobrot a festőművészről elnevezett művelődési ház előtt. Erre az alkalomra meghívást kapott Soroksár Önkormányzata, melynek köszönhetően hivatalos delegáció vett részt az eseményen. Soroksár Önkormányzatának meghívására 2009-ben delegáció érkezett a Soroksári Napokra, és a Soroksári Német Kisebbségi Önkormányzat meghívására a szüreti bálon két tánccsoport is fellépett hagyományőrző műsorra.
2009. decemberében a Táncsics Mihály Művelődési Házban a Soroksári Karitasz Alapítvány javára megrendezett jótékonysági rendezvényre érkeztek vendégek a Törökbálinti Városszépítő Egyesület tagjai.
Törökbálint Város Önkormányzatának honlapja: www.torokbalint.hu